Van élet a Rendszeren túl is

Üdv Mindenkinek
A minap láttam egy jópofa riportot egy hozzám hasonló gondolkodású fiatal párról, akik szintén a vidéki gazdálkodó életformát választották. Felújítottak egy régi parasztházat, majd velem ellentétben (mivel az enyém vendégház)  beköltöztek, életvitelszerüen ott élnek. Fő profiljuk a kecske tartás, mellette természetesen ott a baromfi, nyúl, konyhakert, stb.




Inspiráló volt számomra is, jó hallani hasonló emberekről. Azért is inkább, mivel a "máshogy gondolkodók" sokkal intenzívebben nyomulnak. Korábban már emítettem az "okos ház" cikket, amit olvastam: a telefonon keresztül távol az otthontól beállítható a házban a páratartalom, hőmérséklet, fürdővíz hőmérséklet, főzés indítás, a hűtő magától rendeli és szerzi be az élelmiszert, mosás-szárítás,  garázskapu messziről nyílik magától ahogy közeledik a tulaj...stb. Ehhez hozzágondolom, amivel a neten folyamatosan találkozunk, miszerint nem tudunk úgy elolvasni egy cikket, vagy megnézni egy videót hogy nem erőltetnének ránk 1-1 reklámot. Ezek eleinte 3-5 másodpercesek voltak, most már vannak fél percesek is, és egymás után 2 is jön. 😦




A kütyüfüggő emberek azt mondják (és azt hiszik) hogy mindezt ők irányítják, és ettől válik életünk kényelmesebbé, boldogabbá. Ugyanakkor telefonjaink, asztali számítógépeink egyre többet "vitatkoznak " velünk: 
-kötelező reklámok
-sütik használata
-javasol, néha kényszerít dolgok, alkalmazások letöltésére
- + az a sok vírus
A mesterséges intelligencia észrevétlenül beférkőzik életünk rejtett zugaiba is, még ijesztőbb hogy mi hívjuk ezt be önként és dalolva.
Ha ez csak az első lépése ennek az informatikai forradalomnak, akkor mi jön ezután? -a Terminátor 3? 4?
Én ezzel szemben szeretek irányítani, és nem nézném jó szemmel, ha az eszköz, szerszám visszabeszél. Jó vidéken élni, mindíg kijózanít. Elég, ha teszek egy sétát a kertben vagy az állatok között: gondolataim kitisztulnak, a zavaros gondolatok, stressz, aggodalmak pedig távoznak.




Jó a rendszertől kicsit függetlenül nemcsak létezni, hanem ÉLNI !😊😊 Tanyánkon a kis erdőcskében fáink nődögélnek szépen, nem kell a vezetékes gáz. Kutunkból a víz nem fogy ki, a tyúkok adják a tojást, disznók, nyulak a húst, kert a zöldség-gyümölcsöt.




Nem elmenekülni akarunk a rendszer elől, távol  a világ zajától, és barlangban élni, elmélkedni, mivel  a modern élet előnyeit mi is élvezzük. Sokkal inkább tudatosan törekszünk élni: környezetbarát módon.








Megjegyzések

  1. SEGA GENESIS - GAN-GAMING
    SEGA https://septcasino.com/review/merit-casino/ GENESIS. GENESIS-HANDS. Genesis 바카라 (JP-EU). NA. NA. NA. SEGA GENESIS-HANDS. gri-go.com NA. SEGA https://sol.edu.kg/ GENESIS. herzamanindir.com/ NA. GENESIS-HANDS. NA.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések